Könyvtár, Irodalom, Színház, Hasonlovak

Szilágyi Domokost többek között azért, mert...

Mert ő volt Hervay Gizella férje, és szeretnék egy sokpost-os folytatásos Hervayt... majd, ha visszakapom. 

Mert jó.

Mert Szilágyi Domokos.

Mert csak.

JÁTÉKOK I

  1

  Európát játszottam. Kusza játék.
  Északot, Délt, keletet, nyugatot.
  Egyik félt. Másik röhögött. És
  simogatott. És rúgott. Ugatott.
  Melyik hogy. Simultam, féltem.
  Vagy négykézláb lihe-loholtam.
  Vagy tán Európa voltam én magam,
  föltámadásra várva, holtan.

  2.

  Játsszunk életesdit -
  játékomat esdd itt,
  játékodat esdem,
  nélküled elestem,
  hogy sátán, se isten
  föl már nem emelhet,
  s mint az anyamellet
  csecsemő (ki mellett
  csak a szárazdajka):
  kéri, el nem éri:
  én is, mint affajta
  kisded, gyámoltalan,
  kérlek számolatlan
  szókkal, kérdlek: látsz a mi
  játékunkban (boldog
  és elnyűtt koboldok)
  játékon-is-túlit
  (jaj, az idő múlik -
  "a k a r s z - e  j á t s z a n i ?")

  3.

  Írom, írom a papíron.
  Tarka szarka farkatolla
        jár, mint a motolla.
  Arca pöty-pötty, csupa szeplő,
        szájam csak kereplő.

  Kócmadzag a fakilincsen
        öröklötte kincsem.
  Kéretlen költőnek írja
        ceruzája és papírja.
  Írom, írom, írom, írom
        az írt a papíron.

  4.

  Hát játsszunk ismét Európát.
  Úgyis csak játékra jó.
  "Szárazföld helyett a tenger,
  kocsi helyett hajó."
  Hogy mindig csak valami helyett.
  Vakvilágba, vakon.
  Még az utolsó ítéletet is
                             átalhatom.

 

"Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,
  – valamit mindennap elmulasztunk.
Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,
  – s valamit minden tettben elmulasztunk.
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
  – s valamit minden csókban elmulasztunk.

Mert valami hiányzik minden ölelésből,
  – minden csókból hiányzik valami.
Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,
  – minden szerelemből hiányzik valami.
Hiába verekszünk érte halálig: – ha miénk is,
  – a boldogságból hiányzik valami.

Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel,
  – az életedből hiányzik valami.
Hiába vágysz az emberi teljességre,
  – mert az emberből hiányzik valami.
Hiába reménykedsz a megváltó Egészben,
  – mert az Egészből hiányzik valami.

A Mindenségből hiányzik egy csillag,
  – a Mindenségből hiányzik valami.
A Világból hiányzik a mi világunk,
  – a Világból hiányzik valami.

Az égboltról hiányzik egy sugár,
  – felőlünk hiányzik valami.
A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld,
  – talpunk alól hiányzik valami.

Pedig így szólt az ígéret a múltból:
  – „Valahol! Valamikor! Valami!”
Hitették a bölcsek, hitték a hívők,
  – mióta élünk, e hitetést hallani.
De már reánk tört a tudás: – Valami nincs sehol!
  – s a mi dolgunk ezt bevallani,
s keresni azt, amit már nem szabad
  senkinek elmulasztani.

Újra kell kezdeni mindent,
  – minden szót újra kimondani.
Újra kezdeni minden ölelést,
  – minden szerelmet újra kibontani.
Újra kezdeni minden művet és minden életet,
  – kezünket mindenkinek újra odanyújtani.

Újra kezdeni mindent e világon,
  – megteremteni, ami nincs sehol,
de itt van mindnyájunkban mégis,
  belőlünk sürgetve dalol,
újra hiteti, hogy eljön
  valami, valamikor, valahol…"

/Váci Mihály/

„Most kéne gyökeret eresszek, gondoltam, mint a tölgyek, gondolta, inkább cédrus, az tovább él, gondoltam, szeretlek, gondolta, hallgass, gondoltam, csak gondoltam, gondolta, abba belepusztulsz, gondoltam, nem érdekel, gondolta, így nem lehet élni, gondoltam, én így akarok, gondolta, hallgass, gondoltam, nem hallgatok, gondolta, fogadok mellé egy ápolónőt, gondoltam, aznap látsz utoljára, gondolta, tudom, gondoltam, csak gondoltam, gondoltam, ha mellettem fekszel, még gondolni se merj erre, gondolta, ne haragudj, gondoltam, nem haragszom, gondolta, akkor ölelj meg, gondoltam, hiszen ölellek gondolta, itt akarok maradni, gondoltam, tudom, gondolta, egy helyben, mint a tölgyek, gondoltam, vagy cédrus, az tovább él, gondolta, beléd markoló gyökerekkel, gondoltam, akkor markolj belém, gondolta, már így is elkékült a csípőd, gondoltam, nem érdekel, gondolta, szeretlek, gondoltam, akkor majd így élünk, gondolta, így nem lehet élni, gondoltam, csak így érdemes, gondolta, féltetek, gondoltam, engem, már nincs mitől, gondolta, azt gondolom, gondoltam, virrad, gondolta, hiába hallgatsz egy hónapja, gondoltam, menned kell, gondolta, te jobban félsz, mint én, gondoltam, ez nem igaz, gondolta, dehogy nem, gondoltam, tényleg menned kell, mindjárt felébred, gondolta, tudom, gondoltam, akkor menj, gondolta, és lecsókolta a gyönyör verítékét homlokomról.”

/Bartis Attila/ 

Így is lehet...

Hát eljött annak a napja is hogy csináljak magamnak egy blogot. Gondolom, egyből írnom is kellene bele valami igen okosat, de tekintettel arra, hogy írtózatosan fáradt vagyok, csak egy verset pakolok ide. Nem, inkább csak egy részletet.

"Olyan csönd van így nélküled, 
hogy szinte hallani, 
amit még utoljára 
akartál mondani."
 

/Váci Mihály/