Nem bírok elszakadni Hervaytól, nem megy...
És csesszétek meg, hogy már megint nincs kivel színházba mennem, mikor olyan jó darabokat játszanak a Radnótiban...
Hát végigcsináltunk mindent,
amit két szerető egymással megtehet.
A lebegő jóság láthatatlan maradt körülöttem,
hát hogy megláss mégis,
nagy ívben leköptelek.
S most pompás, hogy én is szégyellhetem magam.
Egyenlők vagyunk megint,
s csak nézek magam elé,
a szerelemnek milyen szörnyű ára van.
Ilyen banális mondatok
mondatják magukat,
s hiába nézi le az értelem,
a fájdalom okosabb:
tudja, hogy nem bűnös,
aki vétkezni kénytelen.
Ez minden. A ládában lomok hevernek,
kacat- szimbólumok,
a teknőből kibuggyan a szennyes ruha,
az átveszekedett napokra rábuggyan
nedvesen az éjszaka.
Kérdeném, ki tette? Ki tette ezt velem?
S védenélek, hogy más, a körülmények, te nem,
te nem tehetted, - csak nézem kegyetlen arcodat,
s olyan lassan, ahogy összetorlódik
s kisimul tisztán a gondolat
homlokodon, olyan csendesen
szólok. Nem igaz, te nem ez vagy.
Ugye érted? Már nem szeretlek,
csak nézlek,
s a kezem látod - reszket.
Utolsó kommentek