Könyvtár, Irodalom, Színház, Hasonlovak

És a negyedik. Úgy látom, még lesz egy pár.

              A beteget ágyba fektetik,
              orvosságot hoznak, vizet,
              aztán átmennek
              a másik szobába.
A másik szobában ki lakik?
Ki lakik a másik szobában?
Becsukódik az ajtó.Nem a zokni,
              nem is a veszekedés,
              de egyik zokni itt volt,
              a másik a túlsó parton.
              Órát építettem magamnak.
Benne laktam.
Jártam az időben körbe-körbe.
Rugóvá feszültem,
kiütöm a falát.
Ne állj elém,
megütlek!
     A lovat verték,
     káromkodva verték a lovat.
     Az autót áhítattal
     fényesítik.
     Mitől fáradt úgy ki
     ez a pepitasapkás
     emberiség?
Azt hisszük, értünk hull a hó,
hogy legyen valaki, aki gyöngébb.
              Tisztaságra vágyik a hó:
              sárrá lenni!
     A tétova lélek
     kiáll a kiskapuba,
     fehérre meszelt kiskapuba kiáll,
     várja a hajnalt.
     Hajnal van, várja a delet,
     dél van, várja az alkonyt,
     az alkonyt, az estet,
     és behúzza maga után a kiskaput.
              Két öreg mosolyogva este,
              mennek este az utcán.
              Két öreg kézen fogva este
              a halállal beszélgetnek
              este.
Ezt a csúnya asszonyt
így szeretik
fonnyadtan, ahogy van.
Az ösztönök tapintatosak,
és bölcsek az ösztönök.
              Csak a szóbeszéd szemérmetlenkedik:
              idáig tart a hús,
              innen kezdődik a lélek —
              és egy patikamérlegen
              mindent ketté mérnek.
     A szabad időt
     elnevezik szabadságnak —
     és elhiszik.
Addig szeretünk,
míg szabad nem szeretnünk.
              Egy darab túlvilágot
              könnyebb megvarrni, mint egy inget.
              Egy darab glóriát
              könnyebb tisztán tartani,
              mint a homlok
              belsejét.
     Mikor megtudta,
     hogy a férje besúgó,
     nem tudta többé megölelni.
Elég volt ebből a stoppolásból!
Elég volt!
              Elpusztul, ami nincs a helyén.
Kibicsaklik a szó, ha nem értik:
dadogni kezd...
              A betegség, ami bennünk bujkál,
              már rég tudom, hogy nem betegség.
              Kitaszítva önmagunkból
              hiába hagyják nyitva az ajtót,
              a huzat csak felhorzsolja bőrünk.
              Benn a helyünk a csillag közepében!
              Zsilettpengével lenyúzzák
              a dombokat tenyerünkről,
              kivágják szemünkből a tengert,
              leoperálják rólunk a faleveleket,
              eltérítik a vérkeringést,
              a hús elárvul nevetés nélkül,
              a szavak nem találnak haza,
              és működik tovább az egész...
                         Olyan alacsony az ég,
                         mintha nem is lenne már!
     Menekülj!
     Meghámozom az arcod!
              Van egy pillanat,
              mikor szakadék nyílik
              valahol a lefolyócsatorna
              és a parkolóhely között,
              szabályos szakadék.
              Szemben egy épülő ház
              lakatlan barlangjai.
              És nem lehet eljutni
              a villamosig.
     Nincs megoldás.
     Az ember ilyenkor lesz
     öngyilkos
     vagy szerelmes.
              Hó, hullj visszafelé!
              Szél, fújj visszafelé!
              Szeress meg!